Új, projekt előkészítő programot indítunk

Bár a nyári időszak közepén járunk, amikor a szabadságolások, egyes vállalatoknál a kisebb-nagyobb leállások zajlanak, mégis, ez az az időszak, amikor célszerű elkezdeni az őszi és a 2016-os projektek előkészítését. Ebben nyújt segítséget a Lichtenberg Hatékonyságnövelő Kft. új programja, a Projekt Előkészítő Program. Ennek keretében segítséget nyújtunk partnereink és a hozzánk fordulók számára abban, hogy a tervezés, ütemezés, költségtervezés és leginkább a projekt specifikáció sikeres legyen. Hatékonyságnövelő, szervezetfejlesztési, Lean, illetve informatikai projektek esetében is számíthatnak ránk a minket megkeresők.

A legfontosabb – és csak látszólag legegyszerűbb – feladat a tervezett projekt, illetve a projekt céljának specifikálása. Ha ez megfelelően sikerül, akkor elkerülhetők a „Ma már tudjuk, hogy nem is ezt a célt kellett volna kitűznünk…” vagy „Jobb lett volna azzal kezdeni, hogy…” típusú és hasonló mondatok a projekt során vagy lezárásukat követően. Mint minden beruházásnál, fejlesztésnél, a különböző tanácsadói projekteknél is az ár-érték arány, illetve a fenntartható fejlődést leginkább szolgáló célok kitűzése az elsődleges. Sokszor nehéz azonban ezeket pontosan specifikálni és kalibrálni azon ismeretek hiányában, hogy pontosan mi is történik majd a tervezett projektünk végrehajtása során, mivel kell számolnunk, a kifizetett díjon felül mit kell ráfordítanunk időben, munkavégzésben.

Elsősorban ebben nyújt segítséget Projekt Előkészítő Programunk, legyen szó a Lichtenberg Hatékonyságnövelő Kft. által végrehajtandó, vagy tőlünk független kivitelezésű projektekről. Előbbi esetben közös érdekünk a megfelelő előkészítés, míg utóbbinál szakértőként, minőségbiztosítóként tudunk közreműködni az előkészítésben és akár a végrehajtás folyamán is.

Ha további részletek is érdeklik, kérjük, írjon nekünk (küldjön elérhetőséget) a pep@lichtenberg.hu címe.